
'Fókuszban a HR'
2009. február 27-én került első alkalommal megrendezésre a Focus Consulting Kft., 'Fókuszban a HR' elnevezésű kerekasztal beszélgetése. A HR szakemberek által előzetesen ajánlott témák közül az első alkalomra két témakört választottunk ki; vendégeink a HR stratégiai szerepéről és a vállalati tehetséggondozás kérdéseiről cserélhettek tapasztalatot egymással.
A jelen lévők két asztalnál foglaltak helyet, ahol tanácsadó kollegáink kérdései és probléma felvetései alapján mindkét témáról körülbelül egy-egy órát volt módjuk beszélgetni.
Mivel vendégeink különböző piaci területekről, más-más cégkultúrájú és méretű cégektől érkeztek, különösen tanulságosnak bizonyult a bevett gyakorlatok, tapasztalatok összevetése, megvitatása. A beszélgetések kifejezetten oldott hangulatban zajlottak, és noha a rendezvény végén a legtöbben siettek vissza munkahelyükre, többen jelezték, hogy szívesen folytatnák tovább a tapasztalatcserét.
A résztvevők között mindkét asztalnál konszenzus volt azt a tényt illetően, hogy a HR akkor tud stratégiai, döntéshozói szerepet betölteni egy szervezetben, ha a tulajdonosoknak, cégvezetésnek megvan erre az igénye. Tehát a vezetés stílusa, kultúrája erőteljesen meghatározza a HR funkcióját, lehetőségeit, és emellett természetesen kulcsfontosságú a HR vezető személyisége is. A jó HR vezető univerzális szakember, mert HR stratégiai működésének elérése illetve megtartása érdekében, egyszerre kell kiváló értékesítőnek, marketingesnek és pénzügyesnek lennie. A résztvevők bemutatták a saját cégüknél működő gyakorlatot, megvitatták az adminisztratív funkciók kiszervezésének előnyeit és hátrányait, továbbá szó esett az árnyék-HR kialakulásának okairól, illetve a végrehajtó szerepbe kényszerített HR működési nehézségeiről is.
A tehetségmenedzsmentről zajló beszélgetés is a különböző cégeknél szerzett gyakorlati tapasztalatok megosztásával kezdődött. Vendégeink felhívták a figyelmet a kulcsember és tehetség közti különbségtételre, illetve a fogalmak definiálásának nehézségeire. A tehetségek megtalálása kapcsán többen kiemelték az egyetemekkel közösen szervezett kooperatív képzések és a dolgozói ajánlási rendszer előnyeit. A vezetők nagyrészt egyetértettek abban, hogy a munkavállalói elégedettség rendszeres mérése, a következetesen végigvitt teljesítmény-értékelések nagy segítséget, és hasznosítható ötleteket nyújtanak a tehetségek megtartása és fejlesztése során felmerülő kérdések és problémák megoldásához. Volt vendégünk, aki a tesztekkel és felmérésekkel kapcsolatos ellenérzésének adott hangot, de közös konklúziónak tekinthetjük, hogy a körültekintő és hatékony vállalati kommunikáció a tehetséggondozás sikerességének is egyik alapvető pillére.
Reméljük, hogy a következő alkalommal többeket visszatérő vendégként üdvözölhetünk majd, és bízunk benne, hogy azok közül is sokan kedvet kapnak a tapasztalatcseréhez, akik az első alkalommal nem tudtak eljönni. Találkozunk két hónap múlva!
Ha szeretne további kérdéseket intézni a rendezvény alkalmával megismert vezetők felé, ha úgy gondolja, hogy kimaradt olyan téma, melynek kapcsán folytatná az eszmecserét, és szívesen maradna kapcsolatban a rendezvény résztvevőivel, kérjük, csatlakozzon a 'Fókuszban a HR' klubhoz a LinkedIn oldalon is: http://www.linkedin.com/groups?gid=1828475
A Fókuszban a HR első kerekasztal beszélgetését a TÜV Rheinland Akadémia Kft. támogatta.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Fotó: Wágner Kata |
||






