
'TEHETSÉGMENEDZSMENT ÉS A KÉPZÉSEK/TRÉNINGEK KIVÁLASZTÁSÁNAK GYAKORLATA'
2010. május 14-én, pénteken került megrendezésre a Focus Consulting hatodik 'Fókuszban a HR' elnevezésű kerekasztal beszélgetése, ezúttal a Kürt Akadémián. Célunk ez alkalommal is az volt, hogy olyan interaktív kommunikáció induljon meg vendégeink között, amely segítséget nyújt mindennapi munkájuk során. Témánk ezúttal a Tehetségmenedzsment és a képzések/tréningek kiválasztásának gyakorlata volt.
A beszélgetésen résztvevő, eltérő piaci területeken dolgozó vállalati HR vezetők és szakemberek bevezetőként elmondták, milyen célokkal érkeztek a találkozóra, és milyen szempontokból szeretnék mások tapasztalatait megismerni. A moderátor gondolatébresztő kérdései által ösztönzött diskurzus oldott és nyitott hangulatban telt, ahol a tanulságos tapasztalatcsere mellett több hasznos konklúzióval gazdagodhattunk.
A tehetségmenedzsment, mint a tehetségáramlás stratégiai irányítása a szervezeten belül többnyire már a toborzás-kiválasztás stádiumában elkezdődik, mivel a meglévő állományból kiemelkedő top talentek fejlesztésének előfeltétele a tehetségek bevonzása, a megfelelő utánpótlás biztosítása.
A különböző kultúrájú és méretű cégek eltérő tehetségmenedzsment-gyakorlatokkal, módszerekkel és modellekkel rendelkeznek. A nagyobb, multinacionális szervezetek akár 9-12 évet is rászánnak arra, hogy közép- és felsővezetővé neveljék tehetségeiket, több vállalat viszont csak most kezd szembesülni azzal, hogy lapos szervezeti struktúrája kevés oldal- és felfelé irányuló mozgásteret biztosít azoknak a kiemelkedő szakembereknek, akiket hosszú távon szeretnének megtartani. Ezért a HR szerepe tudatosítani a menedzsmentben azt, hogy a magas potenciállal rendelkező munkatársakat támogatni kell egyrészt szakmai kompetenciákra alapuló kompenzációval, másrészt olyan kihívások biztosításával, melyek motiválják őket akár saját munkakörükön belül, akár belső pályázatok segítségével a cég más tevékenységi területein. Ennek a fajta tehetségmenedzsmentben való gondolkodásmódnak az előfeltétele a nyitottság és rugalmasság vezetői oldalról, valamint a proaktivitás munkavállalói oldalról, ami arra irányul, hogy törekedjenek megmutatni rátermettségüket.
A képzések/ tréningek kiválasztásának gyakorlatában a záros időkeret miatt csak néhány kérdést érintettünk mélységeiben és rengeteg olyan terület maradt feltáratlanul, melyre mindenképpen szeretnénk visszatérni a következő alkalmak során.
A legtöbb cég a belső képzések mellett külső tréningeket is alkalmaz a munkatársak fejlesztésére. Az utóbbiak kiválasztását a referencia és a bemutató tréning mellett kiemelkedő jelentőségű az, hogy a szolgáltatás a szervezet egyedi igényeire legyen szabva. A szakmai tréningek mellett előtérbe kerültek a "soft skills" fejlesztésére irányuló képzések és megjelent a szervezeten belüli intenzív tapasztalat- és tudáscserére alapuló módszerek, mint például az akciócsoportos tanulás. Ez a fajta tanulási módszer hasonló szinten dolgozó munkatársak kisebb csoportjában zajlik, ahol a résztvevők külső tanácsadó vezetése mellett aktuális problémákat dolgoznak fel.
Ha szeretne további kérdéseket intézni a rendezvény szervezőihez, vagy úgy gondolja, hogy kimaradt olyan téma, melynek kapcsán folytatná az eszmecserét, és szívesen maradna kapcsolatban a rendezvény résztvevőivel, kérjük, csatlakozzon a 'Fókuszban a HR' klubhoz a LinkedIn oldalon is: http://www.linkedin.com/groups?gid=1828475
"Kaptam néhány új szemüveget, amivel ránézhetek a világra."




